El akarom veszíteni kövér karjaimat


Ha egy gombostüt leejtettek volna a szobában, messze hallszik okvetetlen, olyan csend volt. Elmerülve, kéjjel, lélekzet-visszafojtva hallgattak mindannyian. A Vratarits nyitott ajkára rászemtelenkedett egy légy, nagyon zavarta, még se merte elhesselni. Nem volt itt bátorsága senkinek, még csak megmoczczanni is. Phaedra ép most panaszolta el Ariciának hogy szereti Hippolitoszt. Az előrebocsátottakból pedig mindenki tudta, hogy ez a Hippolitosz a tulajdon fia.

Episode One: Newlyweds

Neki mostoha, hanem a férjének édes. Voltak itt urak, a kik Racine nagy munkáját nem látták még a szinpadon, azok fáztak, az augusztusi meleg daczára, de voltak olyanok is, a kik már látták a nemzetiben s ezek bizonynyal azt gondolták magukban, a mit egyikéjük ki is mert — ha susogva is — nyilatkoztatni: — Jobb mint… … És ez a kis Phaedra mit sem törődve a borzongókkal, sem az olvadókkal: nyögött, sikongott, szenvedélyeskedett tovább.

Kivágott kis princzesz derekának halhéjjai egyet-egyet csattantak minden szenvedélyesebb mozdulata zsírégető hangulatjavító, mig végre ott, a hol halálvágyáról beszél: a hajába füzött kék galand is eloldódzott és nagy fahéjszinü haja felbomolva hullott le arczára, nyakára.

el akarom veszíteni kövér karjaimat

Egy pillanatnyi általános némaság. A Phaedrához közel állók érezték, hogy hirtelen átható illat vegyült a levegőbe. Valahonnan, a szoba valamelyik sarkából szakadozott sóhaj hallszott fel. Vratarits, a karmester, elkergette ajkáról a legyet és felkiáltott: — Nagyszerü! Egy pár kövér tenyér összeverődött. Utána hatalmas taps. Megrepedt princzesz derekában a kis «Phaedra» kimerülve, de plasztikusan feküdt a földön, az ágyteritőből rögtönzött szőnyegen. Husz kéz akarta egyszerre fölsegiteni.

De Phaedra behunyta szemét s nem kapaszkodott egyik karba sem. Hirtelen felugrott, elkaczagta magát s átfutott a szomszéd szobába. De csak egy pár perczig hagyta magára a társaságot. Hirtelen ismét köztük termett. Hirtelen mint egy jelenés és kék szatén nadrágban, mint a hogy Cherubint, a szerelmes apródot, ábrázolja a szinpadon egy szőke szinésznő.

A meglepetés legkülönfélébb kifejezései, hangban és mozdulatokban. Az öreg Vrataritsot az izgatottság miatt előfogta az asthma. Ugy lélekzett, mindha aludnék s horkolna.

Egy fiatal, ritkaszakállu ur elkiabálta magát: «Éljen! A hatás strófáról strófára fokozódott. A bájos költemény átirva a szavaló, hizelgő, kicsiny de tiszta hangjára, hatást keltett volna akkor is, ha nem is olyan kitünő másolata az ismert szőke Cherubin hires szavalatának. Az utolsó strófánál alig volt itt ember, a ki ne lett volna valami furcsa mámor rabja; alig volt egy-kettő, a ki nem érezte, hogy szerelmes avagy szerelmes tudna lenni ebbe a pajzán, epedő szerelmes, naiv apródba, a kinek lánysága még nyilvánvalóbb és bájosabb volt a kék bugyogóban s a ki csak egy pár perczczel elébb oly komoran fenséges, oly pathetikusan hatalmas volt mint Phaedra, az igazi.

Egészen hátul, egy zsámolyon ülő, excentrikus ruháju öreg el akarom veszíteni kövér karjaimat könyezett. A társaság tapsolt.

5. Fejezet: Ryuu és Natasha: aki veszít, az tűnik el

Vratarits orditott: — Genie! Az öreg asszony a háttérben sipogva kiabált: — Genike, kendőt a nyakadra. Genike mozdulatlanul, még mindég mosolyogva, de egy kissé halványan nézett szét a háborgó társaságon, aztán hirtelen ráütött egy sima arczu, nagy aczélszürke szemü fiatal ember vállára és szólt: — Singer, jőjjön, csináljuk el Romeót és Juliát, maga hallgat és enged magával csináltatni, a mit csak akarok.

el akarom veszíteni kövér karjaimat

November Dávid is izzadt. Különösen nagy szeplős orra. Vratarits már alig tudott itt lélekzeni.

Felnőtt férfiak és nők, akik csak hírből ismerik a szexet

Idegesen, apró lépésekkel, egy helyben fel s alá járkált, érezte, hogy mennie kell, s mégis maradnia muszájt. Délután öt óra volt. Alant a pékműhelyben már fütöttek az éjszakai sütés alá… Még egy elhaló mondása a szerelmes Juliának, még egy értelmetlen nyögése az akaratlan Romeónak — és Genike hirtelen a haldoklási jelenetbe kezdett.

el akarom veszíteni kövér karjaimat

Majdnem öt perczig tartott vivódása az álhalállal. Még egy szakadozott sóhaj, ideges csuklás és Phaedra-Cherubin-Julia ujra élettelenül feküdt a földön. Uj hangulat, a megdöbbenésé, vett erőt a hallgatókon.

el akarom veszíteni kövér karjaimat

Alig tudtak felocsudni, de a lány hirtelen csattogó kaczajjal szökött fel és bohókás pirouetteel szólt: — Most már az önöké vagyok! November, ne mosolyogjon olyan szemtelenül… II. November Dávid, az orvosnövendék, tovább mosolygott. Tudniillik vékony és hosszu ajkainak alsó felét közelebb huzta orrához. El akarom veszíteni kövér karjaimat a groteszk, sőt egy kissé gunyos mosolygás és a Genike örökös pajzán mosolya volt itt az egyedüli vigasságos vonás.

A vendégek inkább el akarom veszíteni kövér karjaimat voltak, egy részök még extazisban, a többi pedig komolyan ült szakadozott nádszékén, a ruganyra-törött diványon, ablak előtt álló ferslágon, mely azonban kartonnal volt leteritve. Genike felült a podiumra a zongora mellé. Onnan fogadta az udvarlásokat, itt hallgatta ama beszédeket, melyeknek tárgya ő s mindig ő volt. Vratarits, a karmester szólott: — Ha én venném a kezembe a kisasszony hangját, Pattit csinálnék belőle.

Egy rücskös, magas, dús haju fiatal ember közbevágva mondá: — Ma a drámai szinésznőnek is elég fizetése van már… persze csak az elsőrangunak, de hát ez biztos, mi… én… a el akarom veszíteni kövér karjaimat van a dolog! Az aczélszin szemü Romeo irigykedve nézett a beszélőre, a ki hirlapiró volt egy háromkrajczáros lapnál.

Egy jogász, a kinek ritkán volt alkalma szinházba járni s igy nem igen volt ismerős a szinházi ügyekkel, szólott: — Legyen tragika!

Kiabáltak, ajánlgattak össze-vissza, miglen kifogytak a szerepkörökből s egy pillanatra ujra csend lőn. November Dávid reszelős hangja megszólalt: — A kisasszony minden szeretne lenni!

A DICSŐSÉG FELÉ

Ha ő rajta állana, lelökne mindenkit a szinpadról, hogy csak egyedül maga lehessen ott… Ne imádjon a publikum rajta kivül más idegen istent! Dávid zavartalanul folytatá: — És szeretné, ha ezentul csak ő érte lőnék magukat főbe a balga fiatal emberek és a dőre öregek. Virágcsináló bukétát másnak ne csináljon, Kugler-czukerlit más nyelve ne nyalogathasson.

Iphigenia piczi piros nyelve egy pillanatra láthatóvá el akarom veszíteni kövér karjaimat. Az orvosnövendék egy kissé alig észrevehetőleg elpirult, a hangja még reszelősebb lett: — Őt dicsőitse a «Zenith és Nadir, a szélvészek zeneharcza, az égi láng villáma…» Az egész főváros levegőjében ne legyen még csak gomba-csira se, az ő nevével legyen telve minden. Legfőképen persze az arczképével a kirakatok… Az ujságiró és a ravasz karmester zugott.

Egyedül e két ur értette meg az orvosnövendék gunyolódását, a többi nem tudta testsúlycsökkenés 50 év feletti nőknél tartson e beszédről, voltak olyanok is, a kik bóknak vették. Ezek egyike, természetesen rajztanárjelölt volt, el akarom veszíteni kövér karjaimat másik meg festő. Az orvosnövendék nem hagyta magát zavartatni, beszélt tovább, mind tüzesebben: — Ma még Singer-Romeo, én meg egy akczeptált drámai papa, Vratarits bácsi pedig «félig boldogtalan szerelmes».

De mivé leszünk holnap? Az, a kinek az utczán se köszönnek vissza! Ez mit sem törődve a képébe vágott jelzővel, mintha csak könyvből olvasna, tovább beszélt: — Ma még jó vagyunk mi is, tarthat előttünk próbákat, ha nem lehet hintón vágtatnia, jó a talyiga is!

November meg egyszerre sietve folytatá: — De ha nem áll meg?

Ha ezekből az álmokból nem válik valóra semmi, ha a korfolyamat rossz fordulatot vesz, a prognosis nem sül el és a Genie kisasszonynyal az történik, a mi szép társnőivel, annyi szini iskolai növendékkel megtörtént már! Lekerül Barsba vagy Békésbe s nem kerül többé ide vissza. Grófok helyet megyei aljegyzőkkel, pezsgő helyett csigerrel, Monaszterli helyett Svarcz nőszabóval kell megelégednie!

A leány elhalaványodott. Az ajtón kopogtattak, a kisasszony egy tanára lépett be. Egy kissé elhizott, de még mindig deli ur. Büszkén, mint Don Caesar de Bazan, — játszotta a vidéken, — közeledett a kisasszonyhoz, a ki egyszerre felvidulva, bohókásan hajlott meg előtte s megcsókolta a kezét. A tanár viszont a haját simogatta és panaszkodott, hogy nagyon meleg van.

Orrán keresztül hangosan lélekzett s megkérdé a mamát: — Hogy viseli magát Genike?

Harmadik kötet: Yu-Gi-Oh! Duell Monster: Csapda a piramisban

Kellemetlen, feszes hangulat kezdett urrá lenni a társaságban. Dávid kivette óráját és szólt: — Hét óra.

Nekik a hotelben szükségük van egy nőcselédre és egy férfira, egy szolgára. A nő: Marie. Több mint tíz éve Marie. A férfi: az változik. Nekik Marie a fontos.

A lány megvető tekintetet lövelt rá, majd fejéhez kapva, nyögve suttogá: — Uraim, rosszul vagyok… kérem… Két percz alatt üres volt a nagy szoba. Kevés vártatva csöngettek a konyhán. Genie sietve surrant át a szobából a konyhába, tudta, hogy a lakás egyedüli szobájának bérlője: a könyvvivő, mint mindennap rendesen ilyenkor, hazaérkezett.

A lány és anya behuzódtak a konyhába, mely egyszersmind éjjeli és nappali szobájuk volt. Genie sóhajtott és levetette magát az ágyra, a mama tüzet élesztett a kályhában. Tüzelő fa nem volt, az asszonyság tehát a szemetes ládát feszitette széjjel. A nagy, életlen kés, melylyel az öreg asszony a görcsös deszkát vagdalta, mintha minden ütésével a szegény kis Genike testébe vágódnék: — Iszonyat… iszonyat… nyögte kétségbeesetten; majd befogta füleit, befurta arczát a párnába.

Kevés vártatva éget a tüz, nagy vasfazekakban főtt, forrott valami. Rövidesen nehéz szagu gőzök töltötték meg a hézagot… — Iszonyat… iszonyat…!

Kinyilt ablak, ajtó. Egy furcsa asszony lépett a konyhába. Piros napernyő a kezében, a mellén rózsa s a válla hajlott, a haja ősz. Szégyenkezve adta elő, hogy neki «Ninon»-szappan kell. De jó helyen jár-e? A nagysága-e az, a ki hirdeti magát az ujságban? Ez az, helyes!

el akarom veszíteni kövér karjaimat

Valami bécsi öt lat tiszta kőport adott el neki öt forintért… Sokáig beszélt volna még a piros napernyős hölgy, de a szag mind erősebb lőn a konyhában s nem tudta tovább állni.

Anya és lánya ujra magukra maradtak. Genie kitörő zokogása volt a felelet. Sirt, keservesen, dühösen, mint minden estve a mikor igy magukra maradtak. Elkeseritette, sirásra fakasztotta a nyomor, dühösitette anya mestersége s az el akarom veszíteni kövér karjaimat járó megalásztatás.

És a magány, az utált, az undoritó magány megrontotta, százszorosan ingerlékenyé tette minden érzékét. Vége… mikor…! Az egész házbért kifizette értük az egyetlen szobáért, nem lett volna hát méltányos meggyilkolni. Méltányos volt mindaz, a mi neki jól esett, méltánytalan mindaz, a mi jó másnak jutott.

RABKATONÁK

Az osztályában volt egy zsidó növendék-lány csodálatos szépségü és erejü alt beszélő hanggal — hát gyülölte. Tanitotta egy tanár, a ki régen özvegy volt már s végre szerelmes lett egy kis jelentéktelen tanitványába s eme érzelmeit nem feledte el a tanitás alatt.

Genie türelmesen nézte a dolgot egy darabig, mig végre névtelen följelentő levelet irt az igazgatónak — irigységből és gyülöletből.

A tanitás bevégezte után az iskola kapujában vártak a lányokra a szeladonok. Ő reá is várt rendesen valaki, de a többire is.

Betiltattak hát ez ártatlan találkozásokat s udvarlóinak ezentul a Rókusnál kellett reája várniok. Szabad irásbeli dolgozatot kellett irnia: thémául el akarom veszíteni kövér karjaimat luxust, a női fényüzést választotta. A szép ruha az erkölcstelenség — ez volt a moto, mert ő nem járhatot szép ruhában, pedig vágyot arra, imádta a drága, finom szöveteket, mintha élők valakik volnának. És utálta a szegényes, szürke, kopott, formátlan ruhát. Egyszer nyáron kénytelen volt szürke desszénű, olcsó szatén ruhában járni s a el akarom veszíteni kövér karjaimat égette testét, hólyagocskákat csalt el akarom veszíteni kövér karjaimat, szerette volna letépni magáról a «nyomorult» rongyokat.

Nem szeretett senkit… Talán csak a szinház második hős szerelmesét.

Amit ben azonnal tudni kell.

Ezt a bübájos hangu hatalmas alakot, a ki olyan volt mint egy görög isten s mint egy görög isten minden lányba bele kötött. Udvarolt neki is, szokott modorával, czinikusan… Álmodott hát róla, mint lánypajtásai valamennyien. Álmában gyakran meg is csókolta szép fehér, férfiatlan, de erős nyakát, nőies, de nagy kezét… Ezenkivül még egy asszonyhoz érzett vonzódást. Valamelyik szinház primadonnájához, a ki a világ legszebb kalapjában járt és akaratlanul jó szivvel tönkretett minden férfit, a ki csak közelébe tévedt.

Szive tele volt a franczia szindarabok humánus idealizmusával, de feje egy kéjencz angol bankár számitó raffinériáival volt teli. Bensőleg már is olyan… csakhogy maga a kisebbitett kiadás. Egy elméleti kokott, tizenhét éves korában.

Még sose volt autóm korábban. Travis egyetlen közlekedési eszköze a Harley Night Rod-ja volt, és bár hihetetlenül szexi volt vezetés közben, eléggé huzatos volt télen.

Fiatal méreg-fa, a mely még nem hozott gyümölcsöt, de már benne van a képesség, hogy hozzon. Csak az évek, a nap és az eső hiányzik. A nap: a nyilvánosság, az eső — az aranyeső… Ezt sugta fülébe valaki, a kit most másodszor látott életében. Először akkor látta, a mikor az orvostanárnál járt, hogy vajjon nincs-e tüdőbaja, mert társnői közül egy pár a sok sikoltozás s egyéb okok következtében köpött egy kis vért.

Tüdőbaja nem volt, hanem megismerkedett a tanár gyakornokával, November Dáviddal, a ki mindjárt az első látogatásnál sietett gorombáskodni. A mama, az «orvos lánya», azonnal ki akarta hajitani, de a lány egy kicsit képen legyintette. Számitott rá, bár maga se tudta miért s azonkivül jó kedve volt ezen a napon. Ekkor érkezett az első ajánlat.

el akarom veszíteni kövér karjaimat

Egy kuriai biró… öreg és majdnem báró a felesége az volt. De nem épen gazdag. A lány majd-majd belecsapott a kövér, de már reszketeg marokba… Unta itt ezt a konyhát, az okarinázó szobaurat, a tavalyi divatu ruhákat, meg lányságát is… De a mama könyezve magyarázta meg a dolgokat Iphigeniának s az elutasitotta az alázatos kérelmező birót. De hiába vártak. S most a csirketollal töltött párnát könyeiben eláztatva, zokogástól megszaggatott hangon suttogá: — Oh mama, mama, miért nem hagytál!

De nem jött senki, sem ő, sem más, csak November Dávid.